W. B. Yeats - The two trees

Nem mondok nagy meglepetést, ha azt mondom, ennek is a zenés változatát ismertem először. Egyáltalán Yeats-ről először a megzenésített verseken keresztül hallottam. Ma egy unalmas középület-tervezés konzultáción raktam egymás mellé a magyar meg az angol változatot, szerintem nem fedi egymást egészen a kettő. Megpróbáltam tükörbe fordítani 1-2 sort és bizony gazdagabbnak találtam az angol kifejezéseket... Sőt, sokszor szerintem az értelem sem egyezett. Sokadszorra jut eszembe, hogy milyen sokat is számít, hogy eredetiben vagy fordításban olvasunk valamit.

Guess I am not telling a surprise when I say that I learned about this poem through music. I got to know Yeats in general through his poems being set to music. Today, while having a rather boring consultation at the university I put together the English original and the Hungarian translation, and I think they are not entirely the same. I tried to translate 1-2 lines word by word and indeed, the English expressions seemed richer... What's more, sometimes not even the meaning was the same. I am drawn to the conclusion again, that it matters very much whether we read the original of a piece or a translation......

KÉT FA

Ó, drágám, önszívedbe nézz:
ott nőtt a szent fölségű fa;
sudara örömtől merész,
virágban remeg ágboga.
Gyümölcse szivárványszínű,
mennybeli csillag tüköre.
Gyökere biztos erejű,
az éj nyugalmát szövi be.
Zene kél ingó sudarán,
hullámnak ő ad ütemet,
zenével házasítja szám
s varázsdalt dúdolok neked.
Bikfic szerelmek lengik át
a kulcsolódó ágakat,
dobálnak tüzes karikát:
kettőnk sorsával játszanak.
Hajukat, fürge táncukat
Ha látod, álomtájon élsz,
betölt az édes ámulat:
ó, drágám, önszívedbe nézz.

Gyötrő tükrödbe ne tekints:
kereng ott démoni csapat.
Tekintetedből ne teríts
dobajuk alá sugarat.
Mögöttük végzetes a kép:
örvényes éj üvölt, ítél,
gyökeret hó alól kitép,
fekete már a falevél.
Rombolt vidék, homályba fúlt,
fáradtság tükre, meggyötör.
Mikor az isten elaludt,
akkor készült e bús tükör.
Kiehült holló röpköd ott;
a nyughatatlan gondolat.
Lelkedre lesve tébolyog
törötten csüngő lomb alatt.
A hangját hurcolja a szél,
rázkódó szárnya meglegyint
s jaj, drága szemed elalél:
gyötrő tükrödbe ne tekints.

(fordította: Nagy László)

BELOVED, gaze in thine own heart,

The holy tree is growing there;

From joy the holy branches start,

And all the trembling flowers they bear.

The changing colours of its fruit

Have dowered the stars with merry light;

The surety of its hidden root

Has planted quiet in the night;

The shaking of its leafy head

Has given the waves their melody,

And made my lips and music wed,

Murmuring a wizard song for thee.

There the Loves a circle go,

The flaming circle of our days,

Gyring, spiring to and fro

In those great ignorant leafy ways;

Remembering all that shaken hair

And how the wingèd sandals dart,

Thine eyes grow full of tender care:

Beloved, gaze in thine own heart.

Gaze no more in the bitter glass

The demons, with their subtle guile,

Lift up before us when they pass,

Or only gaze a little while;

For there a fatal image grows

That the stormy night receives,

Roots half hidden under snows,

Broken boughs and blackened leaves.

For all things turn to barrenness

In the dim glass the demons hold,

The glass of outer weariness,

Made when God slept in times of old.

There, through the broken branches, go

The ravens of unresting thought;

Flying, crying, to and fro,

Cruel claw and hungry throat,

Or else they stand and sniff the wind,

And shake their ragged wings; alas!

Thy tender eyes grow all unkind:

Gaze no more in the bitter glass.