Most a kedves olvasók talán azt mondják, hogy halvány fogalmuk sincs, ki az az Alfred Noyes, de szerintem többen ismerik, mint gondolnák, az angolul beszélők mindenképpen. A.N. angol költő, 1880 és 1958 közt élt, leginkább a balladáiról híres, Angliában és egyéb angol anyanyelvű országokban tanítják is, de valahogy Magyarországra - tudtommal - nem jutott el. Egyik leghíresebb verse, a Highwayman/Az útonálló most már nem először akadt az utamba, és meg kell mondjam, libabőrös leszek tőle. Először az Anne otthonra talál c. könyvben szavalta a főszereplő, később Loreena McKennitt zenésítette meg, és az az érzésem, hogy a Fekete Vipera c. sorozat is feldolgozta (György-korabeli epizódok egyike), bár erre nem esküszöm. Magyarul csak ún. "hobbifrodításban" találtam meg, szerintem elég jó, de sajnos a fordító nevét nem jegyeztem fel, úgyhogy ha bárki magára ismerne, akkor jelezze, és azonnal megemlékezem róla! Na most már Ti következtek, kíváncsi vagyok mit szóltok hozzá!
Perhaps my readers will say that they haven't got the faintest idea as to who Alfred Noyes may be, but I think more people have come across him than they'd think, at least those who speak English. A.N. was an English poet (1880-1958), mostly known for his ballads, and in England and other English speaking countries his works are taught at school, but somehow - as far as I know - they haven't reached Hungary. As it happens, I have come across one of his most famous poems, The Highwayman, and I must say I have the shivers running down my spine reading it. First I read about it in the book Anne of Green Gables, where the main character recited it, then it was put to music by Loreena McKennitt and I suspect the series Black Adder used the theme too (one of the Georgian episodes), though I am not 100% sure of that. Now it is your turn, what do you think of it?
Az útonálló
Vad szél zúg az éjben, nyögve inognak a fák,
A hold, a szellembárka a habfelhőkön jár,
Az út holdfényszalag, a végén bíbor láp,
Az útonálló vágtat --
Vágtat -- vágtat
Az útonálló vágtat, a fogadó felé már.
Fején francia csákó, álláig paszomány;
Bordó bársony mente, szattyán bőrnadrág.
Sehol egy ránc nincs rajta; csizmája combig ér!
A holdfény rajta megcsillan --
Tőrén a markolat villan --
Mordály csöve is csillan, ékszerláda az ég.
Kavicson koppan a patkó, ím a sötét fogadó,
Ostora koccan az ajtón, de minden zárt, s lakatolt.
Dallamot fütyörész halkan, s nem várja senki más
A gazda éjszemü lánya --
Bess, a fogadós lánya --
Vérvörös szerelemszalag sötét hajfonatán.
A fogadó alszik, s hátul reccsen az istálló
Tim, a lovászfiu eszmél -- arca sovány, fakó --
Eszelős szeme villan, haja penészes toll,
De vágya a gazda lánya --
A fogadós éjszemü lánya;
Néma ebként kushad, s hallja, a rabló szól:
"Egy csókot, te éjszemü édes; még ma a préda vár,
De itt leszek az arannyal, ha a nap már az égen jár.
Légyen bár őrült hajsza, űzzenek órákon át,
Várj, ha csillan a holdfény,
Nézz, ha csillan a holdfény,
Jövök, ha csillan a holdfény, százezer ördögön át.
"Máris kengyelbe pattan; kezük épp' összeér,
Bess haja oly lágyan omlik! A férfiban forr a vér.
Mert az éjszinü édes illat átjárja szivét,
Hajára csókol a fényben
(édes, sötét haj a fényben!)
Már gyeplőt ránt az éjben, s nyugat felé lép.
Pirkad a hajnal, s nem jő, íme, a dél eltelt.
Hanyatló napsugárnál, sem ha a hold felkelt,
Mikor az út cigányszalag, a végén bíbor láp,
Katonák serege csattog --
csattog -- csattog--
György király serege csattog, a fogadó felé már.
Szót sem szólnak a gazdához; csak vedelik jó borát,
Ágyhoz kötik lányát, bekötik szép száját,
Kettő az ablakhoz térdel, s tölti puskáját,
Halál les minden zugnál,
A Pokol egy sötét zugnál,
Mert Bess rálát az útra, az útra, hol párja jár.
Feszesen kötözik meg, kiröhögik durván!
Baljára karabélyt kötnek, csövét melle alá!
"Na leshetsz mostmár", s durván szájoncsókolják,
"Várj, ha csillan a holdfény,
Nézz, ha csillan a holdfény
Jövök, ha csillan a holdfény, százezer ördögön át."
Csavargatja a karját, erős a kötelék!
Addig gyötri a karját, míg lepi vérveriték!
Feszülten les az éjben, s minden óra egy év,
Míg éjfélt üt már az óra,
Zord éjfélt üt az óra,
Ujjhegyével eléri! A lány a ravaszhoz ér!
Ujja hegyével eléri, és már nyugton vár,
Áll, kiegyenesedve, karabély melle alá.
Vigyázva, meg ne hallják, meg se moccan már,
Az úton csillan a holdfény,
Üres úton a holdfény,
S vére dobol szivében, szerelmére vár.
Kop-kop, hallották-e? Tisztán lódobogás;
Kop-kop, arra messze! Süketek ezek talán?
Lenn a holdfényszalag, fenn meg a hegy ormán,
Az útonálló vágtat --
Vágtat -- vágtat
A katonák látják a prédát!
A lány feszülten vár.
Kop-kop, dobban a csendben! Kop, visszhangzik az éj!
Egyre csak közelebb jő! Bess arcán csillan a fény!
Szeme rémülten tágul, végső sóhaja kel,
Ujja mozdul a fényben --
Karabély dörren a fényben --
Átlövi szívét a fényben -- halála intő jel.
Fordul is már nyugatnak, mit sem tudja, ki volt
Ki hajolt át az ablakon, vörös vérébe holt!
Hajnalig meg sem hallja, de akkor majd' elalélt,
Hogy Bess, a gazda lánya,
A fogadós éjszemü lánya,
Így óvta meg szerelmét, így halt meg akkor éjt.
Vissza, tébolyodottként, átka az égre száll,
Porzik az út mögötte, s tőrével hadonász!
Vérvörös a ruhája, aranyszínű dél,
És rálőnek az úton,
Mint kóbor ebre az úton,
S vérbe' fagyott az úton, torkáig paszomány.
Azt beszélik, télen, ha szél zúg a fák között,
A hold, a szellembárka a habfelhők fölött,
Mikor az út cigányszalag, a végén bíbor láp,
Az útonálló vágtat --
Vágtat -- vágtat
Az útonálló vágtat, a fogadó felé már.
Kavicson koppan a patkó, itt a sötét fogadó,
Ostora koccan az ajtón, de minden zárt, s lakatolt.
Dallamot fütyörész halkan, s nem várja senki más
A gazda éjszemü lánya --
Bess, a fogadós lánya --
Mélyvörös szerelemszalag sötét hajfonatán.
The Highwayman
The wind was a torrent of darkness upon the gusty trees,
The moon was a ghostly galleon tossed upon cloudy seas,
The road was a ribbon of moonlight looping the purple moor,
And the highwayman came riding--
Riding--riding--
The highwayman came riding, up to the old inn door.
He'd a French cocked hat on his forehead, and a bunch of lace at his chin;
He'd a coat of the claret velvet, and breeches of fine doe-skin.
They fitted with never a wrinkle; his boots were up to his thigh!
And he rode with a jeweled twinkle--
His rapier hilt a-twinkle--
His pistol butts a-twinkle, under the jeweled sky.
Over the cobbles he clattered and clashed in the dark inn-yard,
He tapped with his whip on the shutters, but all was locked and barred,
He whistled a tune to the window, and who should be waiting there
But the landlord's black-eyed daughter--
Bess, the landlord's daughter--
Plaiting a dark red love-knot into her long black hair.
Dark in the dark old inn-yard a stable-wicket creaked
Where Tim, the ostler listened--his face was white and peaked--
His eyes were hollows of madness, his hair like mouldy hay,
But he loved the landlord's daughter--
The landlord's black-eyed daughter;
Dumb as a dog he listened, and he heard the robber say:
"One kiss, my bonny sweetheart; I'm after a prize tonight,
But I shall be back with the yellow gold before the morning light.
Yet if they press me sharply, and harry me through the day,
Then look for me by moonlight,
Watch for me by moonlight,
I'll come to thee by moonlight, though hell should bar the way.
"He stood upright in the stirrups; he scarce could reach her hand,
But she loosened her hair in the casement! His face burnt like a brand
As the sweet black waves of perfume came tumbling o'er his breast,
Then he kissed its waves in the moonlight
(O sweet black waves in the moonlight!),
And he tugged at his reins in the moonlight, and galloped away to the west.
He did not come in the dawning; he did not come at noon.
And out of the tawny sunset, before the rise of the moon,
When the road was a gypsy's ribbon over the purple moor,
The redcoat troops came marching--
Marching--marching--
King George's men came marching, up to the old inn-door.
They said no word to the landlord; they drank his ale instead,
But they gagged his daughter and bound her to the foot of her narrow bed.
Two of them knelt at her casement, with muskets by their side;
There was Death at every window,
And Hell at one dark window,
For Bess could see, through her casement, the road that he would ride.
They had bound her up at attention, with many a sniggering jest!
They had tied a rifle beside her, with the barrel beneath her breast!
"Now keep good watch!" and they kissed her. She heard the dead man say,
"Look for me by moonlight,
Watch for me by moonlight,
I'll come to thee by moonlight, though Hell should bar the way."
She twisted her hands behind her, but all the knots held good!
She writhed her hands till her fingers were wet with sweat or blood!
They stretched and strained in the darkness, and the hours crawled by like years,
Till, on the stroke of midnight,
Cold on the stroke of midnight,
The tip of one finger touched it! The trigger at least was hers!
The tip of one finger touched it, she strove no more for the rest;
Up, she stood up at attention, with the barrel beneath her breast.
She would not risk their hearing, she would not strive again,
For the road lay bare in the moonlight,
Blank and bare in the moonlight,
And the blood in her veins, in the moonlight, throbbed to her love's refrain.
Tlot tlot, tlot tlot! Had they heard it? The horse-hooves, ringing clear;
Tlot tlot, tlot tlot, in the distance! Were they deaf that they did not hear?
Down the ribbon of moonlight, over the brow of the hill,
The highwayman came riding--
Riding--riding--
The redcoats looked to their priming!
She stood up straight and still.
Tlot tlot, in the frosty silence! Tlot tlot, in the echoing night!
Nearer he came and nearer! Her face was like a light!
Her eyes grew wide for a moment, she drew one last deep breath,
Then her finger moved in the moonlight--
Her musket shattered the moonlight--
Shattered her breast in the moonlight and warned him with her death.
He turned, he spurred to the West; he did not know who stood
Bowed, with her head o'er the casement, drenched in her own red blood!
Not till the dawn did he hear it, and his face grew grey to hear
How Bess, the landlord's daughter,
The landlord's black-eyed daughter,
Had watched for her love in the moonlight, and died in the darkness there.
Back, he spurred like a madman, shrieking a curse to the sky,
With the white road smoking behind him and his rapier brandished high!
Blood-red were his spurs in the golden noon, wine-red was his velvet coat
When they shot him down in the highway,
Down like a dog in the highway,
And he lay in his blood in the highway, with the bunch of lace at his throat.
And still on a winter's night, they say, when the wind is in the trees,
When the moon is a ghostly galleon tossed upon cloudy seas,
When the road is a gypsy's ribbon looping the purple moor,
The highwayman comes riding--
Riding--riding--
The highwayman comes riding, up to the old inn-door.
Over the cobbles he clatters and clangs in the dark inn-yard,
He taps with his whip on the shutters, but all is locked and barred,
He whistles a tune to the window, and who should be waiting there
But the landlord's black-eyed daughter--
Bess, the landlord's daughter--
Plaiting a dark red love-knot into her long black hair.
Märchen/Fairy Tale
13 years ago
